2010. november 10., szerda
A 2010 augusztus 20-i Kossuth téri rendezvény támogatói voltunk!
Tisztelt Támogatónk!
Első sorban szeretnénk megköszönni támogatásukat a 2010. augusztus 20.-i Kossuth téri rendezvényhez. Mindannyian tudjuk, hogy ez a rendezvény Önök és a többi pécsi vállalkozás nélkül nem jöhetett volna létre, ezért még egyszer köszönetet mondok. A városban ezen a napon több helyszínen is voltak ünnepségek, ennek ellenére a várakozásokat is felülmúlva sikerült a Kossuth téri megemlékezés.
A családi programokra a tapasztaltak alapján hatalmas igény van. Telt házasok lettek a kreatív sátrak! A koncerteken minden korosztály megtalálta a magának valót. Az esti fényfestésre pedig célirányosan érkeztek a látogatók. Az önök által leadott anyagok, bemutatók délután 3 órától este 10 óráig folyamatosan ismétlődtek a színpad hátterében elhelyezett 10 négyzetméteres Led falon. Továbbá a fényfestés végén a Kossuth téri okmányiroda épületén is stáblista szerűen végigfutottak támogatóink nevei. Íme néhány fotó:
Köszönettel:
Nemeskéri Kornél
Élő- és szárazvér ellenőrzés 2010. május 31-én
EGYEDÜLÁLLÓ Élő- és szárazvér elemzés a
Med-Box Életerő Központban
A VÉRE MINDENT ELÁRUL ÖNRŐL!
Egyedülálló vérelemzés csak nálunk!
Med-Box Életerő Központban
A VÉRE MINDENT ELÁRUL ÖNRŐL!
Egyedülálló vérelemzés csak nálunk!
Ez az egyetlen olyan élő- és szárazvér elemzés, mely az Új Biológia elméletére épül és valós képet ad a szervezet egészséges állapotáról, részletes magyarázattal szolgál a vérben látható folyamatokról, ezek kiváltó okairól és a lehetséges következményekről.
A vizsgálatot végző belgyógyász orvost, Dr. Lerner Pétert személyesen képezte ki Dr. Robert O. Young világhírű amerikai sejtbiológus, az amerikai PH Csoda Központban.
Most Dr. Lerner Péter személyesen látogat el hozzánk és végez Élő- és
szárazvér analízist, ezzel az első átfogó jellegű vérvizsgálati módszerrel!
SZERETETTEL VÁRJUK A VIZSGÁLATRA MÁJUS 31-ÉN,
HÉTFŐN
HÉTFŐN
Nyitva minden hétköznap 9-18 óráig
7621, Pécs Citrom u. 8.
Telefon.: 06 72 517 136
Várjuk telefonos bejelentkezéseiket!
Vizsgálat díja: 18.000.- Ft
„Több olyan embert is láttam, akik már hosszabb ideje használják a lúgosító-energizáló termékeket, mégis maradtak még megoldatlan testi problémáik. A vérelemzés semmihez nem hasonlíthatóan megkönnyíti a miértek megtalálását! Sokan lehetünk abban a hiszemben, hogy „eleget iszunk”, „jó úgy, ahogy csináljuk” stb., csak „valamiért” mégsem javul eléggé az állapot. Nos, a vérben ott vannak a jelek, hogy valamiből tényleg elég-e, amiről azt gondoltuk, vagy nem terheltük-e túl valami mással a testünket, amire nem is gondoltunk. Nem egyszer fordult elő, hogy láttam valamit a vérben, aminek az okát keresve a kliens kitartóan állította, hogy „ő olyat nem is fogyaszt…”, aztán egyszer csak rájött, hogy majdnem naponta!”
(Dr. Lerner Péter)
A véranalízis erőssége, hogy a nehezen diagnosztizálható panaszok okait deríti fel, így lehetőség nyílik a vizsgálat során egy testre szabott terápiás tervet készíteni, ami az Ön szervezetének sajátos szükségleteihez igazodik.
Az élővér-analízis során felderíthetők és kezelhetők:
Daganatos megbetegedések
Diabétesz
Testsúlyproblémák
Szív- és érrendszeri megbetegedések
Gyomor- és bélpanaszok
Allergiák
Bőrproblémák
Csont- és ízületi problémák
Férfi és női meddőség
Gombásodás, candida
Szklerózis multiplex
Alzheimer-kór
Idegrendszeri panaszok
Energiahiány, fáradékonyság
Mi a különbség a hagyományos laboratoriumi vérvizsgálat és az élő vér vizsgálata között?
Az élő vér vizsgálatával kimutatható a mikroorganizmusok túlzott elszaporodása. Egyszerűen tény, hogy ez szinte minden embernél fennáll. A hagyományos laboratóriumi eljárás során egy vércseppet rászárítanak egy tárgylemezre, amelyet egy széles látóterű mikroszkóp alatt megvizsgálnak – ezzel a módszerrel azonban a káros mikroorganizmusok nagy része nem látható. Az élő vér vizsgálata közben az élő vért módosítás nélkül vizsgálják, speciális, sötét hátterű, fáziskontraszt mikroszkóp alatt.. A nagy felbontású mikroszkóp akár huszonötezerszeresére fel tudja nagyítani a tárgyakat, így tisztán megfigyelhetők a vérben jelen lévő baktériumok, ill. élesztő- és penészgombák pontos részletei. Megfigyelhetők a vörös- és a fehérvérsejtek, a kikristályosodott mikroorganizmusok, a mycotoxinok, a koleszterin, továbbá fémek, vérrögök, emésztetlen zsírok és még számos más dolog is.
Mindez egyetlen élő vércseppben!
Med-Box Életerő Központ a Dunántúli Naplóban!
EGÉSZSÉGÜNKÉRT A gyógyulásban és a megelõzésben is segítenek terápiáik
Bár a tudomány fejlõdése logikailag éppen ennek az ellenkezõjét vetítetné elõre, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a 21. században nemhogy csökkenne, hanem folyamatosan növekszik a különféle testi-lelki problémáktól, mondjuk úgy, civilizációs betegségektõl szenvedõk száma. Amelyekre sok esetben már csak a szakorvosi segítség nyújthat gyógyírt - ám tudni kell, hogy a bajok nagy részét akár meg is elõzhetnénk.
Arra, hogy e kétségkívül rögös utat teljesen egyedül is eredményesen bejárják - szintén a tapasztalatok szerint - csak kevesen képesek. A pécsi Citrom utcában immár második esztendeje, egyre bõvülõ profillal és mind több elégedett páciens ajánlásával mûködõ Med-Box Életerõ Központ mindannyiunknak hathatós segítséget nyújthat az egészséges életmódra nevelés, az egészségmegõrzés, a betegségek megelõzése területén.

Sõt, egy sor olyan területen is, ahol már kialakult valamiféle rendellenesség, de még nem olyan súlyos, hogy orvosért kelljen kiáltani.
DR. MÉSZÁROSNÉ SCHREMPF EDIT cégtulajdonos bevezetõül három fontos területet emel ki profiljukból - annál is inkább, mert mindhárom népbetegség: „No Nikotin” programjuk a dohányzás káros és terhes szenvedélyétõl; a „No Allergia” az allergén anyagok felmérésével, majd a biorezonancia elvén történõ kioltásával kínzó panaszoktól szabadít meg hatékonyan.
A különleges, személyre szabott számítógépes talpvizsgálat során pedig a helyszínen, 30 percen belül el is készítik a szükséges speciális talpbetétet. Ahogy e három program kezelési elve egyesíti az évezredes keleti gyógymódok és a legmodernebb technika vívmányait, hasonlóképpen - de a számítógép helyett egyetlen ember tudásába- kézügyességébe plántálva - ötvözi DR. JASZANOVICS ISTVÁN az orvos- és természetgyógyász- , a kiropraktika tudományát testet- lelket megújító csontkovácsolást végzi.
Miután a Med-Box Életerõ Központ egyre bõvülõ szakembergárdája igen sokrétû megelõzõ, gyógyító, sõt, betegségek, mûtétek utógondozó ténykedését képes ellátni, csak felsorolásként említjük a sorból a stresszmérést, a méregtelenítést, csakratisztítást, a különféle masszázsokat, a lélek- és fényterápiát.
A Központ orvosai közül DR. NOVÁK LÁSZLÓ traumatológiai, ortopédiai,
DR. PÉTER IVÁN konzulens pedig bõrgyógyászati, kozmetológiai kezeléseket végez. Immár bevett módszer náluk is a DR. GINAT LIOR által vezetett Colon-hydroterápia, azaz a vastagbél megtisztítása a lerakódott salak- és méreganyagoktól - aminek a fontosságát már a középkor orvoszsenije, Paracelsus kifejtette évszázadokat átvészelõ tanításában, miszerint a „halál a belekben lakozik…”
Mindezekrõl bõvebben is olvashatnak az érdeklõdõk a Med- Box szolgáltatásai, termékkatalógusa, árai mellett az egészséges életmódra vonatkozó számtalan hasznos hírt, információt, tanácsot tartalmazó internetes honlapján (WWW.MEDBOX.HU).

Élet a Med - Box Életerő Központban, képekkel 2009.
2009. Tavasz | |
2009. Med - Box Életerő Központ Nyiltnap | |
2009. Med - Box Életerő Központ Nyiltnap | |
2009. Med - Box Életerő Központ Nyiltnap- és Véradónap minden évben megrendezzük, nagy sikerrel. | |
2009. Med - Box Életerő Központ Kiszállás, cégekhez, iskolákhoz is kimegyünk külső munkára. | |
2009. Med - Box Életerő Központ Üzletben | |
2009. Med - Box Életerő Központ Üzletben | |
2009. Med - Box Életerő Központ Talpbetét | |
2009. Med - Box Életerő Központ Talpbetét | |
Készül a talpbetét..... | |
- és a végeredmény! - egyénre szabott, - többször korrigálható! - és nem kell újjat csináltatni! | |
Nem unatkozunk! | |
Csontkovácsunk a hétköznapokban! | |
Csontkovácsunk munkaközben. | |
Természetgyógyászunk TV felvétel közben! - kicsit megszeppenve! | |
Az üzletben is van min elgondolkodni! | |
Kezelés közben! | |
Minden rendben lesz!? - reméljük! | |
Hétköznapok. | |
A csodálatos kényeztetés! | |
A talpban minden benne van! | |
Jade köves masszírozó ágyak a mindennapokra! | |
- a jól eső érzés! | |
- mindenkinek megjár a kényeztetés, hisz az egészségünkről szól! | |
A hétköznapokban is boldogan! |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)